A transzporter valószínűleg az egyik legnagyobb fejlődés az emberi és tárgyi mozgatás történetében; 2205-ben fedezték fel, az eszköz segítségével egy bolygón zajló utazás idejét majdnem nullára lehet csökkenteni.

A transzporter alapműködési elvei viszonylag egyszerűek. A tárgyról létrehoz egy részletes letapogatást, lebontja a molekula-szerkezetét, aztán ezt a sugarat egy másik helyre küldi. A letapogatás során szerzett információ alapján építik újra a tárgyat a célállomáson.

A legtöbb egyszerű ötlethez hasonlóan, egy működő transzporter megépítése igen összetett. Egy standard transzporter 10 fő részből áll:

A transzporterdobogó az a hely, ahova a transzportálni kivánt tárgyat helyezik. Egy transzporterdobogó bármilyen méretű, ill. alakú lehet, bár a nagyobb dobogóknak jóval nagyobb energiaigényük van és ennek megfelelően kevésbé hatékony az állandó használatuk. A legtöbb dobogón 6 személy fér el.

A műveleti konzol az egész rendszer vezérlő egysége; a konzolokat általában egyetlen ember kezeli, ő felelős a vészhelyzetek megoldásáért, valamint a rutinszerű műveletek irányításáért.

A transzportervezérlő egy kitüntetett számítógép-rendszer, amely magát a transzportálási eljárást irányítja.

Az elsődleges energia-átalakító tekercsek közvetlenül a transzporterdobogó felett találhatók. Ezek a tekercsek hozzák létre a gyűrűs szigetelő sugarat, egy téridő mátrixot teremtve, amelyben a dematerializáló folyamat lezajlik. A tekercsek egy tárolómezőt is létrehoznak a tárgy körül, hogy megakadályozzák a szigetelő sugár bármiféle sérülését a transzportálási folyamat során. Ez fontos, mert a behatások komoly energiakisülést okozhatnak.

A fázisátvivő tekercsek a transzporterdobogó padlójában vannak. Ezek okozzák az aktuális dematerializációs/materializációs folyamatot. Ennek során a tárgyat alkotó szubatomikus részecskék közötti energiát felszakítja, ami maguknak az atomoknak a szétesését eredményezi.

A molekuláris leképező szkennerek a dobogó tetején vannak. Ez az eszköz tapogatja le a transzportálni kivánt tárgy kvantumfelbontását, meghatározva ezzel a tárgyban lévő minden részecske helyét és mozgását. Nagy tömegű rakományt molekuláris szinten is lehet szkennelni, ha nem életbevágó a tárgy pontos újraképezése. Az élő anyag pontos információkat igényel, egy olyan eljárást, ami megszegi a Heisenberg-féle határozatlansági elvet. Ezt a Heisenberg-kiegyenlítő rendszer teszi lehetővé, ami minden személyszállító transzporter molekuláris leképezőjében megtalálható. Minden transzporter négy garnitúrányi redundáns szkennerrel készül, ezáltal még három elvesztése esetén a negyedikel még működhet a rendszer. Ha két szkenner ugyanazt a hibát okozza, a transzportálási folyamatot a transzportervezérlő rendszer leállítja.

A mintatároló egy nagy szupravezető eszköz, általában közvetlenül a transzporter egység alatt található. Amikor a tárgy dematerializálódott, bekerül a mintatárolóba és itt függésben marad, amíg a rendszer kompenzálja a közte és célhely közötti relatív mozgást. A mintatárolókat számos különböző transzporter rendszer között meg lehet osztani, de egy transzporter egyszerre csak egy tárolót használhat. Vészhelyzetben a mintát anélkül a tárolóban lehet tartani, hogy elküldenék vagy dematerializálnák. Azonban néhány perc után a minta el kezd szétesni, és akár annyira megsérülhet, hogy a tárgyat már nem lehet visszahozni régi formájába.

A bioszűrő egy képfeldolgozó eszköz, ami analizálja a molekuláris leképező szkennerből bejövő adatokat, hogy kiszűrjön minden potenciálisan veszélyes organizmust, amely megfertőzte a tárgyat. A bioszűrő általában nem része a civil transzporter rendszereknek, de minden Csillagflotta transzporternél kötelező.

A sugárzósor a transzporter rendszernek a külső részére van felerősítve - űrhajó esetén a hajó burkolatára. A sor sugározza a tényleges anyagáramot a célhoz vagy a céltól. A sugárzósor tartalmazza a fázisátvivő mátrixot és az elsődleges energiátalakító tekercseket. Néhány transzporternél a sugárzósor egy nagy hatótávolságú molekuláris leképező szkennerekből álló klasztert is tarlamaz; ezzel a rendszer nagyobb távolságban lévő célpontokat is be tud mérni, és el tud sugározni mindenféle külső segítség nélkül. A legtöbb transzporter rendszer nem tartalmaz nagy hatótávolságú leképezőt; ezek a rendszerek csak egy másik transzporterbe, illetve transzporterből sugározhatnak.

A célzószkennerek redundáns érzékelők csoportja, ezek határozzák meg a célállomás pontos helyét a transzporter egységhez képest. A célzószkennerek a célpont helyzetének környezeti körülményeit is meghatározzák. Habár kitüntetett célzószkennerek minden transzportációs folyamat részéként ideálisak lennének, a gyakorlatban minden kellő hatótávolságú és pontosságú érzékelőeszköz megadhatja a szükséges információt annyi idő alatt, ami kompatibilis a transzportervezérlő információs protokolljaival. Ráadásul, ha a transzportálás fix relatív helyek között - pl. bolygón belüli utazás esetén - történik, akkor a célzó információkra nincs is szükség.

A transzporter precíz működése leginkább a rendszer felszereltségének szintjétől függ. A Csillagflotta transzporterei általában a legfejlettebbek a Föderációban, mivel szélesebb körű feladatokra és változatosabb körülmények között használják, mint a civil modelleket. Egy tipikus Csillagflotta transzportációs művelet a következőkből áll:

A felsugárzás magába foglalja a sugárzósor használatát, mivel az elsődleges energiaátalakító tekercsek sugározzák a tárgyat a távoli helyről, ahol nincs transzporter rendszer.

A helytől helyig folyó transzportálás hagyományos felsugárzási folyamat követését, míg a tárgy a mintatárolóba nem kerül; a tárgy aztán a másodlagos mintatárolóba kerül, majd egy másik sugárzósorba, mielőtt az új helyre sugároznák. Ez az eljárás alapvetően két transzportációs eljárást von össze, ezáltal a transzportálási alanyt az egyik helyről a másikra lehet sugározni, anélkül, hogy a hajón materializálódna. Ez az eljárás elkerülendő, mivel duplájára növeli az energiafogyasztást és a rendszer forrásigényét.

Mint említettük, a mintatárolót arra használják, hogy a tárgyat stázisban tartsák. Ezek a minták néhány perc után elkezdenek szétesni, bár egy speciálisan módosított transzporter a mintatárolóban lévő alanyt 75 évig volt képes tárolni.

Habár a transzporter rendszereket arra tervezték, hogy egy tárgyat sugározzanak át egy másik helyre, lehetséges a Csillagflotta transzporter biztonsági rendszerének felülírása, ezzel egy tárgyat egy szélesebb területen szét is szórhatnak. Ezt a rematerializáció során a gyűrűs szigetelő sugár felszámolásával érik el, megakadályozva ezzel, hogy a tárgy az eredeti hivatkozási mátrixa alapján formát öltsön. Ezt az eljárást például veszélyes szállítmányok - bomba vagy más fegyver - hatástalanításánál használják; gyakran előforul, hogy a tárgyat az űrban materializálják.

A térváltás közeli sebességen történő transzportálást a szigetelő sugár frekvenciájának óvatós váltásával valósítják meg. Ez igen kényelmetlen érzés a használóknak, és igen veszélyes is.

A térváltás alatti transzportálást a fentihez hasonlóan érhetik el; ez csak akkor hatékony, ha a cél és a kiindulás ugyanazzal a sebességgel halad. Az eltérő szubtéri sebességen utazó helyek között transzportálás során a minta integritása nagy mértékben sérülne - ez halálos az élőlények számára.

A transzportálás négy fő lépésből áll: